Kozmetika

Kozmetika

Kindling Tímea – Mesterkozmetikus

1996-ban kezdtem a szakmát, 2001 óta pedig kozmetikus mesterként dolgozom. Már általános iskolás korom óta kozmetikus szerettem volna lenni. Az érettségi vizsga megszerzése után rögtön folytattam a kozmetikus iskolás tanulmányaimat. Egy budai szalonban töltöttem a tanuló éveket, ahol a mesteremtől rengeteg praktikát tanulhattam meg.

Ezután itt Gödön béreltem egy helyiséget hét évig, majd minden álmom teljesült, amikor 2003-ban megnyitottam saját szépségszalonomat, a Kaméleon Szépségszigetet.

Néhány speciális ajánlat szolgáltatásaimból

OTTHONI HASZNÁLATRA ADOTT KRÉMEK

Még egy tapasztalt kozmetikus mestertől tanultam meg a nagy igazságot, hogy igazán az ember bőrét a kozmetikusa ismeri.

Azon kedves Vendégeimnek, akik nem elégedettek a bolti forgalomban kapható, általuk kipróbált arckrémekkel, a bőrtípusuknak megfelelő nappali és éjszakai krémet tudok ajánlani, amit első megvásárlás előtt az általam adott termékmintával kipróbálhatnak. Ezeket a krémeket bármikor megvásárolhatja, nem kell megrendelni.

Fontos tudni, hogy az arckrémeinket évszaknak megfelelően is cserélni kell, nem is beszélve arról, hogy kb. fél év alatt hozzászokik a bőr, így már nem azt a hatást érjük el vele, mint eredetileg illetve ilyenkor alakulnak ki allergiás reakciók is.  

MIKRODERMABRÁZIÓ (BŐRCSISZOLÁS)

Az elnevezés tulajdonképpen erőteljes radírozást jelent. Kiválóan kezelhető vele az akne (pattanásos bőr), öregedő bőr, ráncok, tág pólusok, hiper-pigmentáció (sötét foltok a bőrön), hegek, terhességi csíkok.

Arckezelések előtt is alkalmazható, mert megsokszorozza azok hatékonyságát. 

A kezelés során a bőr felső rétegén lévő elhalt hámsejteket a csiszolófej segítségével eltávolítjuk, amely aluminium-oxid kristályokat fúj a bőrre, majd vákuummal vissza is szívja. Így a bőrben kollagénben gazdag bőrsejtek képződnek, melyek felfelé haladva felépítik az új bőrt.

A kezelés kb. 10 perc és fájdalommentes.

MEZOTERÁPIÁS KEZELÉS

A mezoterápia ma már igen elterjedt itthon is, a módszer arra jó, hogy  a különböző hatóanyagokat mélyen a bőrbe tudjuk juttatni. Ezt egy speciális géppel végzem, egészen apró tűszúrásokkal. A mezoterápia azért nagyon hatékony, mert ilyenkor mélyen a bőrbe juttatom a különböző hatóanyagokat, illetve az úgynevezett mezoterápiás koktélt, ami általában nem egy hatóanyagot, hanem többet tartalmaz. Az eljárás során általában vitaminokat, kollagént, hyaluronsavat, gyógynövénykivonatokat juttatok a bőrbe, így azok hatása sokkal látványosabb, mint ha csak a pakolás formájában kerülnének rá. Emellett az apró tűk által okozott mikrosérülések serkentik a kollagéntermelést, ezáltal feszesítik a bőrt. A klasszikus mezoterápia során apró, pár milliméter hosszúságú tűkkel viszem be a hatóanyagot a kívánt területre. Előtte fertőtlenítem a bőrt, illetve érzéstelenítő krémet kenek rá. Az eljárás 30-40 percig tart.  A kezelés után a bőrnek pár óráig száraznak kell  maradnia, és három napig kerülni kell az erős napfényt és a szoláriumot.